
2007
Bemutatkozás
A Dunamenti Kenguruk / Danubian Kangaroos egy 2007-ben alakult döntően magyar nemzetiségű krikettklub, amely a hazai tehetségek gondozását tűzte ki feladatául. Emellett célünk, hogy megmutassuk Magyarországnak mennyire szórakoztató a krikett. Az országunkban a rendszerváltásig a sport teljesen ismeretlen volt. A legelső krikett tevékenység 1996-ban volt tapasztalható Magyarországon amikor Dr. Padma Gannoruwa Sri Lankai-konzul krikett kezdeményezést indított Budapesten ahol magyarokból és külföldiekből álló krikettcsapat alakult, amely számos mérkőzést játszott németországi, osztrák csapatokkal, sőt egy turnézó brit klubbal is. A meleg hónapokban heti rendszerességgel tartottak krikett edzéseket a budapesti Egyetemi Sportpályán, télen pedig fedett krikett edzőtáborokat a Budapest Sportstadionban. Ennek az egésznek akkor lett vége, amikor Dr. Gannoruwa pár évvel később végleg elhagyta Magyarországot. 2000-es évek elején a Genpact cég néhány indiai alkalmazottat tömörítő cég évente egy-két mérkőzést játszott különböző csapatok ellen, köztük a brit nagykövetség ellen. 2003-ban létrehozták a miskolci Brit-Magyar Clubot és egy brit férfi ismertette meg a krikettel, és két évig folytatták a játékot. Székesfehérváron 2006-ban Andy Grieve angoltanár bemutatta a krikettet a Comenius School nyári táborában. A játék népszerűnek bizonyult, és hamarosan hetente háromszor is edzéseket tartottak. A Comenius krikettjátékosainak lelkesedésének és az iskola vezetőségének támogatásának köszönhető, hogy Andy Grieve 2006 októberében úgy döntött, létrehozza a szövetség honlapját, hogy ellenfeleket találjon csapatának. Ennek hatására 2007-ben még pár csapat megalakulásával kezdetét vette az első magyar bajnokság. Még ugyanebben az évben debütál a Magyar válogatott is Szlovénia ellen. Ezelőtt Magyarországon szervezett formátumú krikett bajnokság illetve válogatott nem létezett. A Kenguruk, kapitányunk Török Gábor vezetésével aki később a szövetség elnöke is volt egy évvel később a 2008-as szezonban csatlakoztak a ligához amit abban az évben a dunabogdányi futballpályán rendeztek meg. A Dunamentiek elsődleges célkitűzése az volt, hogy magyar játékosokkal tudjon kiállni a szezonban. Így a csapat első két évében kizárólag magyar játékosokkal szerepelt akik érdeklődést mutattak a sport iránt, néhány krikett és baseball tapasztalattal rendelkező játékos alkotta a csapat gerincét. A többi néhány csapatot Magyarországon élő külföldiek alkották (India, Pakisztán, Anglia, Ausztrália, Dél-Afrika, Új-Zéland, Hollandia, Afganisztán). A főiskolákon és az egyetemen végzett toborzásnak köszönhetően 2009-ben a Dunamenti Kenguruknak megalakult a második számú csak magyar játékosokból álló csapatuk Tasmán Ördögök néven, ami egy évig létezett és a másodosztályban szerepelt. 2009-2014-ig szintén segítette csapatunkat, hogy az egyik kereskedelmi csatorna élőben magyar kommentárral közvetítette a T20-as világbajnokságot, a kommentárok között több Kenguru is volt. Ennek hatására több magyar sportoló mutatott érdeklődést a krikett iránt és kereste fel csapatunkat. 2010 után szezononként egy-két expat krikettes is csatlakozott az erszényesekhez. Azóta minden évben rendezésre került a magyar bajnokság, később a csapatok számának növekedése miatt megerősítették ezt másod-, illetve harmadosztállyal ahol a Dunamentiek leginkább a másodosztályban szerepeltek. A bajnokságokban a játékformák változóak voltak (20, 25, 30, 40 over). A 2010-2018-ig minden évben megrendezésre került a Magyar Kupa ahol a Kenguruk legjobb eredménye egy ezüstérem volt 2017-ben a Dunabogdány ellen. Kezdetben nem hivatalos krikett pályán (XVI, XIX kerület, Gödöllő, Dunabogdány) rendezték a mérkőzéseket amíg 2011-ben létrejött Magyarország azóta is egyetlen krikett pályája a sződligeti GB oval. 2020-ban a Kenguruk megerősödtek a Duncan Shoebridge vezette Bat and Ball akadémiájáról beépülő fiatalokkal akik egyre komolyabb minőséget kezdtek el képviselni a csapattal. Ennek eredményeként a Kenguruk megnyerték 2022-ben a harmadosztályú bajnokságot és a 2023, 2024 szezonokban is meglepő eredményeket értek el a másodosztályban. A sikerek hatására egyre több Kenguru kapott válogatott meghívót. 2024-ben a Dunamentiek történelme során először vett részt a European Cricket Series 2024 Hungary kéthetes tornán a GB Oval-on az ECN szervezésében. A 10 csapatos tornán csak a Kenguruk szerepeltek a másodosztályból és a kiváló 7. helyen zártuk a jóval erősebb és tapasztaltabb csapatok között. Jelenleg a Dunamenti Kenguruk az egyetlenegy krikettcsapat a magyarországi 13 klub közül ahol native magyar játékosok vagy magyar származásúak játszanak néhány külföldivel kiegészülve, a többi csapat itt élő külföldi játékosokból tevődik össze.
Így mondhatni
hazánkban a Kenguruk képviselik Magyarország krikett jövőjét ahol fejlődésünk
megállíthatatlan, csapat egységünk törhetetlen, motiváltságunk határtalan!
2007-2024
Az erszényesek korábbi eredményei
2024 - Másodosztály T20 - 2.hely/3 csapat
2024 - ECS torna T10 - 7.hely/10 csapat
2023 - Másodosztály T20 - 3. hely/4 csapat
2022 - Harmadosztály T20- 1. hely/3 csapat - Bajnoki cím
2021 - Másodosztály T20- 5. hely/6 csapat
2020 - Másodosztály T20 - 4. hely/4 csapat
2019 - Másodosztály T20 - 4. hely/4 csapat
2018 - Másodosztály T20 - 3. hely/4 csapat
2017 - Másodosztály T20- 4. hely/4 csapat
2016 - Másodosztály T25 - 4. hely/4 csapat
2015 - Elsőosztály T30 - 7. hely/7 csapat
2015 - Másodosztály T20 - 5. hely/7 csapat
2014 - Másodosztály T30 - 2. hely/4 csapat
2013 - Másodosztály T30- 7. hely/8 csapat
2012 - Másodosztály - 3. hely/4 csapat
2011 - Másodosztály T20 - 2. hely/4 csapat
2010 - Elsőosztály T30 - 6.hely/7 csapat
2009 - Elsőosztály T30 - 5. hely/6 csapat
2009 - Másodosztály T20- 4. hely/4 csapat-Tasmán Ördögök (Kenguru "B" csapat)
2008 - Elsőosztály T25 - 5. hely/8 csapat
2007 - Első Magyar bajnokság, a Kenguruk nem indultak.

2007
Kenguruk a médiában!